AC/DC – Powerage LP (1978-2009)

A Powerage az AC/DC ötödik stúdióalbuma, amely 1978-ban jelent meg, és a zenekar egyik legnyersebb, legkarakteresebb lemezeként vált ismertté. Ekkor az AC/DC már komoly nemzetközi sikereket ért el, de még messze nem volt az a világméretű rockintézmény, amivé néhány évvel később vált. A Powerage pontosan azt a korszakot őrzi, amikor Bon Scott, Angus Young és Malcolm Young együtt olyan kemény, koszos és mégis rendkívül dallamos rock and rollt készített, amelyből később megszületett az AC/DC legendája.

A lemezen olyan meghatározó felvételek találhatók, mint a Rock 'n' Roll Damnation, a Down Payment Blues, a Gimme a Bullet, a Riff Raff, a Sin City, a What's Next to the Moon, a Gone Shootin', a Up to My Neck in You és a Kicked in the Teeth.

1978-ban az AC/DC már nem volt ismeretlen név. Ausztráliából indultak, majd Európában és Amerikában is egyre nagyobb figyelmet kaptak. De miközben a zenekar körül egyre nőtt az érdeklődés, a zenéjük még mindig elképesztően egyszerű alapokra épült: gitár, dob, basszus, egy rekedtes hang és rengeteg energia.

Ez volt az AC/DC egyik legnagyobb titka.

Nem akartak új zenei irányzatot kitalálni. Nem akartak technikailag túlbonyolított zenét készíteni. A rock and roll lényegét fogták meg, feltekerték a hangerőt, és olyan intenzitással játszották, hogy azt egyszerűen nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

A Powerage ennek az egyik legtisztább példája.

A lemez első igazán nagy pillanata a Rock 'n' Roll Damnation, amely már rögtön megmutatja, mennyire magabiztos volt ekkorra a zenekar. Aztán jön a Down Payment Blues, Bon Scott jellegzetes humorával és Malcolm, illetve Angus Young súlyos gitárjaival.

De a lemez talán legemlékezetesebb darabjai között találjuk a Riff Raff és a Sin City című dalokat is. Az előbbi szinte tökéletes példája annak, hogyan lehet egyetlen gitárriffből többperces, elképesztő energiájú rock and rollt építeni. A Sin City pedig már hangulatában is különlegesebb: sötétebb, lassabb és kissé fenyegetőbb, miközben Bon Scott előadásában végig ott van az a sajátos irónia és vagányság, ami miatt annyira szerethető az AC/DC korai korszaka.

A Powerage egyik legfontosabb erénye, hogy nem akar többnek látszani annál, ami. Ez egy rocklemez. Nem több – de annál sokkal kevesebb sem.

És pontosan ettől működik.

A zenekar ekkor már tökéletesen összeszokott egységként játszott. Angus Young gitárjátéka természetesen központi szerepet kap, de Malcolm Young ritmusgitárja legalább ennyire fontos. Malcolm adta azt a stabil, brutálisan feszes alapot, amelyre Angus rá tudta építeni a jellegzetes szólóit és riffjeit. Phil Rudd dobjátéka pedig szinte metronómként tartja össze az egészet.

És ott van Bon Scott.

A Powerage egyik legnagyobb ereje az ő személyisége. Nem egyszerűen elénekelte a dalokat, hanem minden sorhoz hozzáadott valamit saját magából. Humort, dühöt, iróniát, életkedvet és egy kis őrültséget. Ettől a lemez nem pusztán hangos, hanem élő.

Talán éppen ezért olyan különleges ma is.

A Powerage még abból az időből származik, amikor az AC/DC számára a rock and roll nem egy hatalmas stadionprodukció volt, hanem valami sokkal egyszerűbb és közvetlenebb dolog. Egy erősítő, egy gitár, egy dob és egy zenekar, amely tudta, hogyan kell megszólaltatni őket.

A mostani 2009-es, 180 grammos remasterelt kiadás ezt a klasszikust hozza vissza lemezen, ráadásul a Popkorongba érkezett példány új, bontatlan.

Ha valaki szereti az AC/DC-t, ezt az albumot nehéz megkerülni. Ha pedig valaki még csak most ismerkedik a Bon Scott-féle AC/DC-vel, akkor a Powerage tökéletes kiindulópont.

Mert itt még minden nagyon egyszerű.

Riffek. Dobok. Egy rekedtes hang. És rengeteg rock and roll.

AC/DC – Powerage

1978. Bon Scott. Angus Young. Egy igazi rockklasszikus.

Popkorong – Ahol minden lemeznek története van.